HAJDUSZOBOSZLO

HAJDUSZOBOSZLO_2

_MG_9905-3

VERSENYRŐL-VERSENYRE

IWIWFacebookJP-Bookmark
Beszélgetés Kapuy Ádámmal az elmúlt pár évről és az előttünk álló 2012-es versenyszezonról

1

Kis repülőterünkön minden évben szívesen látott vendégek a Kapuy család tagjai. Nem is csoda, hogy szeretnek jönni hozzánk, hiszen Határhegy környékén az ég lassan annyira be van deszkázva, hogy még egy modellt sem lehet egészségesen megreptetni, nemhogy rendes távokat repülni. Kapuy Ádámmal, az internet segítségével beszélgettünk versenyekről, tervekről…

2-1Amikor megismertelek, egy nagy magas kamasz fiú voltál, azután meg amikor utoljára találkoztunk egy felnőtt férfi állt előttem. Arra is emlékszem, hogy nyaranként ki sem lehetett robbantani a Pirat-ból amikor nálunk repültél. Mivel telt az elmúlt pár éved?

Igen, hát nem tegnap ismertük meg egymást, valamint a hajdúszoboszlói repülést. Amikor ott voltam táborozni, akkor szerettem volna 5 órázni, de nem jött össze, ezért inkább repkedtem magamnak.  Emlékszem, mikor kérdezték az oktatók, hogy mi a feladatom, akkor mondták, hogy Pirattal?..., azt nem lehet… maximum Góbéval repülhetek 5 órát  hát próbálkoztam azzal is. Aztán meg nem mondtam nekik, hogy mit szeretnék, és csak elmentem a Pirattal repülni…
..
3
A cikkben szereplő beszélgetőpartnerek egy TV-adásból kivágott közös képen.
A szalagcímen található felirat erősen félreérthető…

Hát igen. Tudod, nálunk is van úgy, hogy a kockát gurítjuk, a golyót meg ölben cipeljük. A versenyzést egyébként mikor kezdted?

2007-ben indultam életem első versenyén, mely a Horizont kupa volt. Sajnos csak második helyezést értem el összetettben, ifiben viszont első helyezett lettem, mind ezt a családi Ls4-sel.4-1 A gyúrói verseny után következett egy ismételt felkészülési szakasz, mikor is a Szegeden rendezett nemzeti mezőnye mellett sikerült repkednem szintén az Ls4-esel, viszont itt már csak vízzel. Ez alatt az időszak alatt sikerült megrepülnöm a gyémánt 300-at  Szeged-Mélykút-Doboz-Szeged útvonalon.  Még abban az évben próbára tettem magam egy komolyabb versenyen is Gemenc kupán. Az Őcsényben rendezett igen érdekes időjárási helyzetekben 3. helyezést értem el.
A következő évben volt az első nemzetközi szereplésem a Pribina Cup-án. A verseny sajnos értékelhetetlen volt, mivel rossz volt az idő, és még eléggé masszívan havazott akkor is, márciusban.
Nyitra után következett az első vizes versenyem, amely az Lx Cup volt Szatymazon. A verseny egy kategóriában került megrendezésre, miszerint az Ls4-esel a Nimbus ill ASH25 ellen versenyeztem. Ez a verseny nagyon sok tapasztalattal gazdagított. Következett a kohász kupa Dunaújvárosban. A versenyen a std Jantarral indultam, mert testvérem Kapuy Gábor megkezdte versenyzői pályafutását. A Jantarral sikerült felállnom a dobogó 3. fokára,  két szintén Jantaros pilóta mögé.
Dunaújváros után következett  Szegeden a nemzeti, ez volt életem első nemzeti versenye. A versenyen egy std. Jantar2-esel vettem részt, mivel a klubos gépek körül akkoriban kisebb káosz volt. Ez a verseny volt életem első versenye, ahol 14 napból 12-n repültünk eredményes versenyszámot. Valamint a versenyen sikerült megrepülni a gyémánt koszorú második feltételét az 500 km-t
Az MVK-ban sikerült az ifjúsági 3. helyet elhoznom, valamint engem választottak, abban az évben az év ifjúsági sportolójának.

5-12009-ben az évet szintén a Pribina Cup-al kezdtük.Ekkor már jó időjárás volt, és eléggé sokat tudtunk repülni. Következő verseny a Nemzeti bajnokság volt Dunaújvárosban, melyen szintén std Jantarral vettem részt. A verseny nagyon tetszett, bár eléggé sok terepre szállás volt. A verseny után következett egy eléggé hosszú felkészülési szakasz, melynek eredménye az MVK ifjúsági 1. helyezése volt.

A következő évben ismét a Nyitrai versennyel kezdtük a szezont  
Majd az első itthoni verseny a Hajdúszoboszlói Cívis Termál kupa volt. Nagyon jó érzés volt olyan helyen versenyezni, ahol már akkor repülhettem, mielőtt szakszót szereztem. Abban az évben volt az 1. Malév-Flatland kupa is, ahol Ls4-sel versenyeztem, és a 3. helyezést sikerült megnyernem. Szeged után következett a nemzeti, Dunaújvárosban, szintén Ls4-sel.

Úgy veszem észre, hogy a nyitrai verseny egyre jobban kezdi kinőni magát. Szerinted mi lehet ennek az oka?

8-1A Nyitrai versenyre először 2004-ben jutottunk ki, én, mint kisegítő, édesapám, pedig mint versenyző. Ekkoriban még nem volt nagy létszámú ez a verseny, pár német, holland és szlovák vett részt. Az évek múlásával szerintem mindenki elvitte a jó hírüket a világba, ennek következtében nagyon sok embernek felkeltette az érdeklődését. A versenyrendezés, a szervezők nagyon jól szervezik ezt a versenyt. Minden megtesznek, hogy az ember jól érezze magát, pedig nem is nagy létszámmal dolgoznak és egyáltalán nincsenek sokan. Viszont minden apróságra odafigyelnek.
Tulajdonképpen ez a verseny már annyira kinőtte magát, hogy tavaly 150 es létszámot is meghaladta az indulók száma, és így is túljelentkezés van. Véleményem szerint azért ilyen népszerű ez a verseny, mert minden évben ez az első rangos verseny. Mindenki szeretné, hogy jól indíthassa a szezont, valamint összemérhesse a tudását egy világszínvonalú versenyen több EB és VB győztessel is.

És a tavalyi éved mivel telt?

Kezdődött az év azzal, az információval, hogy biztos helyem van az ifjúsági VB standard osztályú mezőnyében, ezért a versenyeket, illetve a gépválasztást e köré építettük fel. A gépválasztás egyszerű volt, mert a válogatott keret ideadta a Discus CS típusú gépét. A gép sajnos eléggé leromlott állapotban volt, de sikerült gatyába rázni. Ezzel a géppel indultam Nyitrán, valamint ilyen típusú gépet béreltünk a Dunaújvárosi nemzeti alatt is, ahol is a High Performance kategóriában indultam vízzel. A mezőnyben elég sok neves és jó pilóta volt, számomra megtisztelő érzés volt, hogy ott repülhettem velük, valamint ellenük. Az eredménnyel elégedett voltam, mert 18. lettem a 23-ból.
Ezek után következett a nagy falat, az ifi VB. A verseny Németországban Musbachban került megrendezésre. Az időjárás sajnos nem kedveskedett nekünk. Valamint a szervezés, a szervezők sem voltak eléggé segítőkészek, viszont a társaság és a hangulat kárpótolt érte. Igyekeztem magamból a maximumot kihozni, illetve minden feladatnak újult erővel nekivágni. Számomra nem az eredmény hajkurászása volt a cél, hanem a helytállás.

9

2011-ben elég sokat repültél Discus CS-vel. Milyen tapasztalatokat szereztél ezzel a géppel?

Nem ez volt az első német gyártmányú gép, amiben ültem, előtte már ültem Ls4-ben, valamint Ventus cM, Ventus2 cxT-ben is. Az első repülés a Discussal, Farkashegyen történt, mert ott találtunk indító oktatót. Kicsit izgultam, mert a gépen csak súlypont kioldó található, amiből már lehet előre készülni, hogy vontatás közben jobban kell majd vezetni, illetve több figyelmet igényel.10

A vontatás gond nélkül zajlott, a vontatás sebessége is megfelelő volt. Szabadrepülésben kipróbálgattam, hogy megy előre, valamint hol esik át, és milyen a fordulékonysága a gépnek. A tapasztalataim nagyon jók voltak. A kényelmes kabin kialakítás lehetővé teszi, hogy a pilóta ne fáradjon el hosszú repülés alatt. Sokat nem kell vezetni a repülőgépet. A típusrepülés utáni hétvégén lehetőség nyílt, hogy kipróbáljam a repülőgépet egy termikes időjárásban. A repülést szintén Farkashegyről kezdtem. Aznap eléggé jó idő volt, mindenki távra indult. A MÁV-os Discussal, Herceg Gábor Barátom indult 300-ra. Mindenki kérdezte tőlem, hogy mit repülök, merre megyek stb. stb... A válaszom mindenkinek az volt, hogy nekem csak barátkoznom kell a típussal. Viszont a repülés máshogy sült el. Lehetőség nyílt, hogy kipróbáljam a gépet távon, mert elkísértem a másik Discust. Az útvonal Farkashegy-Pér-Madocsa-Farkashegy volt. A repülés során kitapasztaltam, hogy termikel a gép, és milyenek a siklási tulajdonságai, illetve milyen sebesség kell a legjobb siklásokhoz. Termikelésnél azt vettem észre, hogy nekem a súlypont túlságosan előre került, ezért később vizet töltöttem a farkába.
Összegezve ez a repülőgép nagyon jó konstrukció. Bár szerintem az Ls4-es gyorsabb fordulékonyságnak örvend, de ezért a hátrányért a Discus a siklószámával kárpótol.

7

Azt hiszem ezek után az olvasók is egyet értenek velem, hogy elég zsúfolt életet élsz. Hogy lehet összeegyeztetni a versenyrepülést a családdal és a tanulással?

A versenyrepüléseim nagy részét a felsőoktatási időszak alatt sikerült abszolválnom.  Néha eléggé nehéz volt összehangolni a tanulást a versenyzéssel.
A családban mindenki támogatja a repülést, mert édesapám, öcsém és jómagam is repülünk. Legnagyobb támogatónk édesanyám, mert minden versenyen ott van, és nagyon sokat segít nekünk, hogy minél jobb eredményeket érjünk el.

Kedves Ádám! Köszönjük, hogy a rendelkezésünkre álltál, 2012-re pedig eredményes és balesetmentes versenyzést kívánunk szakosztályunk minden tagjának nevében.

OZSI


IWIWFacebookJP-Bookmark