Ejtőernyős szakosztály-Hajdúszoboszló
www.joomlaportal.hu

Hajdúszoboszlón az ejtőernyőzés mindennapos tevékenységnek számított a nyolcvanas évek végén. Az MHSZ keretein belül igen kedvező feltételek között lehetett elsajátítani az ejtőernyőzés tudományát. Az akkor megszerzett részletes és egyben magasszintű tudás napjainkig érezteti hatását a szakosztályban. A szakosztály tagjai között többen is túl vannak már az 1000. ejtőernyős ugrásukon, tapasztalt oktatók és tandempilóták álnak az ejtőernyőzéssel megismerkedni kívánó emberek rendelkezésére. Hajdúszoboszlón az ejtőernyős szakosztályban több lehetőség is adódik azoknak akik ejtőernyős kiképzésen szeretnének átesni, és maguk is profi ejtőernyősökké szeretnének válni. Mind BKLC mind pedig AFF oktatásra is lehetőség van Hajdúszoboszlón. Mindkét oktatási formának megvannak a maga előnyei, és ez azt eredményezi hogy nálunk mindenki megtalálja a számára leginkább optimális lehetőséget.
Versenysport...
Szakosztályunk tagjai az ejtőernyős versenysportban kiemelkedő eredményeket érnek el minden évben!
Mára Hajdúszoboszló adja a magyar páros formaugró versenysorozat egyik állomását. A minden évben megrendezésre kerülő AMNÉZIA kupa páros formaugró verseny immár évtizedes múltra tekinthet vissza. A klubunk által kiállított csapatok rendszeresen az élvonalban végeznek. A versenysportnak a Hajdúszoboszlói ejtőernyős szakosztályban nagy hagyományai vannak, két évtizeden keresztül klubbunk adott othont Magyarország egyik tradicionális ejtőernyős versenysorozatának a Hűse Károlyról elnevezett ejtőernyős kupának. Sajnos a katonaság máig tisztázatlan okok miatt napjainkban már nem Hajdúszoboszlón hanem Szolnok Szandaszőlős repterén rendezi a Hűse Károly emlékversenyt. A Hajdúszoboszlói ejtőernyős szakosztály több hazai kupa birtokosa, évről évre a Magyar köztársaság kupa dobogós hejezettje szakosztályunk formaugró csapata. A versenysportban elért eredmények is tükrözik azt a magasszintű tudást ami az évek elatt klubunkban felhalmozódott és elmélyült.
www.joomlaportal.hu






